Éppen időben, hisz Dani, a színész-táncos gazdi már aggódva kereste mindenütt. De Bobó egy új barátra tett szert, aki megtanította repülni. És amikor Dani haza akarta vinni, szemtelenül csak ennyit mondott: uborka! Úgyhogy Daninak nem volt hát mit tennie, a kislánynál hagyta Bobót.
No és Pedró? Ő a műpálma tetején maradt, hiába nyalta annyit a szája szélét. Mérgelődött, hisz Bobó mielőtt elment volna, szemtelenül ezt mondogatta neki: "kuku-bau"! És sokszor megismételte, hogy a kandúr jól megjegyezze, és többé eszébe ne jusson ártatlan szökevény papagájokat üldözni.

– Nini, egy papagáj!
Bobo erre így szólt:
– Hülyeség!
– Mi kéne, te, kicsi madár?
– Uborka!
– Hogy hívnak?
– Kuku-bau!
Hallja ezt a tömeg, és elkezd gyülekezni a műpálma köré. De a pálma ágai között ott sárgállott már Pedró feje is, aki mint tudjuk, Bobót követte. A papagáj ijedten mászott egyre fennebb a műpálmán, Pedró meg utána. S miközben Bobó mászott fölfele, egyrecsak kiabált: Uborka! Hülyeség! Kuku-bau! Mindenki hahotázott, hisz azt hitték, hogy ez egy játék. De ti, gyerekek, gondolhatjátok, hogy Bobó életveszélyben volt – habár azt remélte, hogy a televízió, vagy a tűzoltók megmentik, úgy, ahogy a nagy sztárokat szokták, ha azok veszélybe sodródnak.
De szó sem volt ilyesmiről. Minél magasabbra mászott Bobó pálmán, Pedró annál veszélyesebben közeledett feléje, és már nyalogatta a szája szélét. Lentről a tömeg pedig bámult és kommentált. Csak egyedül a furasapkás kislány nyújtotta Bobó fele a karjait, és ezt kiáltotta:
... Tovább »

Még a városnegyeden kívül eső zöld erdőszél is jól látszott, és ebben az erdőben lakott Roppantjólhalló Tapsifüles, Megmentő Mókus és Kicsifakopáncs, a Bobó barátai. Így hát felnézett a kék égre, majd le a zöld erdőszélre, aztán le az útra, és ekkor hirtelen elszédült. Nem jó ezt a csúcsforgalmat nézni, a sok autót, meg a sok gyalogost, akik ott tolonganak a járdán, ahol a sok jelzőlámpa villog. Ezért Bobó nagyon jól kapaszkodott, de végül annyira elszédült, hogy lebukott, és párkányról-párkányra szökdincselt, lefele, a zajos világ irányába. Mivel repülni nem tudott, nagyon keményen tartotta magát az erős csőre segítségével, amellyel diót és mogyorót szokott törni.
Nem messze tőle, ugyancsak a hetedik emeleten sütkérezett a napon Pedró kandúr, ez a szinte sárga szőrű, zöld szemű macska, aki nappal is nagyon jól látott a többi cicával ellentétben, és ezt ha nem tudnátok, niktalopiának hívják. Pedro Bobo után vetette magát.
Kíváncsiságból persze, mi más okból! Erkélyről-erk ... Tovább »

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy papagáj, akit Bobónak hívtak. Nagyon büszke volt a saját piros színű tollazatára, a sárga színű nyakára, valamint a foszforeszkáló zöld begyére. Azt gondolta, hogy ő a legszebb papagáj ezen a nagy kerek világon. És lehet, hogy igaza is volt.
Az emberek hahotáztak, és örömükben megetették a papagájt, ha kimondta a három szóból álló szókincsét, hogy: uborka, hülyeség és hogy kuku-bau. Ünnepségekre járt, és szórakoztatta az embereket, ezért nagyon híres művésznek tartotta magát. Senki sem jutott szóhoz, ha ő jelen volt. Mert Bobó nagyon értett ahhoz, hogy hogyan kell valakinek a szavába vágni, és azt a körülállókkal kinevettetni. Ígyhát nagyon rövid időn belül ismert sztár lett belőle. Még a televízióba is meghívták néhányszor, sőt egy csokigyáros egy különleges csokifajtát gyártott, melynek csomagolópapírján a papagájunk képe állt, és így hívták, hogy Bobó csoki. Biztosan ettetek már ilyen csokit ti is, gyerekek.
Rájöttetek már, ... Tovább »